Pattanjunk fel! - Csurgó és Abasár

Akik nem ismernék Csurgót, amely egy 5300 lelket számláló kisváros, mely történelme egészen az államalapításig nyúlik vissza, Somogy megye délnyugati részén három tájegység - Belső-Somogy, Zalai-dombság, és a Dráva vidék - találkozásánál, érdemes ellátogatni, hiszen keresve sem találhatna szebb és jobb helyet, minthogy a környék lehetőségeit és természeti sokszínűségét kihasználva kimozduljon, és tekerjen egy jót.

Akik pedig még nem ismernék Abasár lankáit, mely nemcsak a csodás panorámával, hanem ízletes boraival is elkényeztet minket, látogasson el a Mátrai borvidék egyik meghatározó, Magyarországon legmagasabban fekvő szőlőtermesztő vidékére. Egy kis kedvcsináló következik...

Abasár és Csurgó között a távolság igen jelentős, több mint 340 km, azonban a két település kellő elszántsággal és akaraterővel igyekszik nemcsak a településen élők, hanem a messzebbről odalátogatók számára is tartalmas, szabadtéri programokat kínálni. Ebben jelentett hatalmas segítséget a Vidékfejlesztési Program keretén belül a „VP6-19.3.1-17 kódszámú, A LEADER Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása elnevezésű felhívás alapján, a Kerékpárral a Mária Úton című projekt, melyet a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága hirdetett meg.

A pályázat keretén belül összesen 10 útvonal került kialakításra, melyek igyekeznek megmutatni a települések épített, valamint természeti és gasztronómiai értékeit is. Ezúton szeretnénk hát meginvitálni a lelkes kezdőket, haladókat és száguldozó kerékpárosokat, családdal kikapcsolódni vagy az egyedül kikapcsolni vágyókat, látogassanak el akár Csurgó vagy Abasár településére, a remek élményeket és tartalmas kikapcsolódást garantáljuk.

 

Csurgó - Szenta

Csurgó - Berzence

Csurgó - Iharosberény

Csurgó - Csurgónagymarton

Csurgó - Nagykanizsa

Csurgó - Őrtilos

Csurgó kör

Abasár kör 1

Abasár kör 2

Abasár kör 3